Címke: nyári tábor

Tábordíj befizetés, valamint családos nap

Kedves Szülők és Cserkészek! 

  • A tábor előtti utolsó leveleimet küldöm nektek a napokban, hiszen hamarosan itt a várva várt nyári táborunk időpontja. Köszönöm, hogy időt szántatok a várható jelenléttel és az étkezéssel kapcsolatos kérdőív kitöltésére! Konyhásaink a beérkezett válaszaitokat figyelembe véve állították össze a tábori ételeket. 


Családi nap a tábor ideje alatt: Szeretettel várunk minden 2020.szeptemberben csatlakozott kiscserkészt, családtagot testvért, szülőt és nagyszülőt július 17-én szombaton 09:00-17:00-ig a tábor helyszínére, aki betekintést szeretne nyerni, a tábori életünkbe, napjainkba.  Szentendre irányából a táborhelytől 3-4 kilométerre lévő sorompóig autóval is be lehet hajtani, a sorompó és a helyszín között pedig gyalogszerrel lehet folytatni az utat.

Emlékeztetőül írom, hogy a táborozáshoz feltétlen szükségesek a következők: 

  1. A tábor díj befizetése. A szervezéshez szükséges engedélyek, foglalások, eszközök, szerszámok, stb költségeit még a táborozás előtt szükséges rendeznünk, így kérek szépen mindenkit, aki még nem tette, július 03. szombat éjfélig utalja át az összeget csapatunk számlájára (bankszámlaszámMagNet Bank 16200010-10058152-00000000).
  2. Kitöltött jelentkezési lap leadása valamelyik vezetőnek. A napokban többetektől megkaptam e-mailen keresztül, amit elfogadunk, de nagyon fontos, hogy az eredeti példányt a cserkészek-kiscserkészek hozzák magukkal és .
  3. A TAJ kártyáról, személyi igazolványról, diákigazolványról és egyéb kedvezményre jogosító kártyákról másolatot – kérjük – küldjetek le a cserkésszel a táborba.
  4. Minden 18 év alatti gyermek táborozásához szükséges egy három napnál nem régebbi szülői nyilatkozat, mely szerint a gyermeknek nincs semmilyen fertőző betegsége. Tehát ezt a táborba érkezés előtt max 3 nappal korábban lehet kitölteni, hiszen aktuális egészségügyi állapotra vonatkozik ez a nyilatkozat, melyet beszedünk a gyermekektől a táborozás első napján.

.

Időpont cserkészeknek: 2021. július 10.  (szombat) – 2021. július 19. (hétfő)
Időpont kiscserkészeknek: 2021. július 14. (szerda) – 2021. július 17. (szombat)
Időpont a szülőknek és a legkisebb kiscserkészeinknek, akik szeptemberben csatlakoztak hozzánk: 2021. július 17. (szombat) 09:00-17:00-ig.
Előtábor: 2021. július 07. (szerda) – 2021. július 10. (szombat) csak vezetőknek és a 18 életévüket betöltött cserkészeknek van rá lehetőségük
Táborhely: Pilisszentlászló, Bányász úti-rét ( A táborhely koordinátái: 47°42’18.3″N 18°58’48.4″E , 47.705071, 18.980114 ) 
Tábordíj cserkészeknek: 20.000 Ft
Tábordíj kiscserkészeknek: 10.000 Ft
Utazás:  szervezés alatt…
Jelentkezés: 2021. június 20-ig (vasárnap)  a tábor díj banki átutalásával, melynek megjegyzésében kérjük feltüntetni a cserkész nevét (bankszámlaszám: MagNet Bank 16200010-10058152-00000000), valamint a jelentkezési lap leadásával (őrsvezetőnek)

Amennyiben a tábor díja valakinek gondot okoz, akkor keressen engem, megpróbáljuk megoldani! Emiatt senki ne maradjon otthon. Ha valaki a tábor díjon felül még esetleg hozzá tud valamivel járulni, akkor szintén keressenek meg, a segítséget előre is köszönjük. Több éve működő szokásunkhoz híven kérünk minden cserkészt, hogy a táborba egy üveg lekvárt, vagy mézet, vagy mogyorókrémet, hozzon le magával. Ezzel tudják segíteni/támogatni a tábori ellátmányt. A tábor során a legkisebbek és a szülők számára szeretnénk nyílt napot tartani, hogy betekinthessenek a nomád cserkésztáborok rejtelmeibe. Erről részleteket hamarosan..
 A TAJ kártyáról, személyi igazolványról, diákigazolványról és egyéb kedvezményre jogosító kártyákról másolatot – kérjük – küldjenek le a cserkésszel a táborba. A 19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelet alapján minden 18. életévét be nem töltő gyermek táborozásához szükséges egy 3 napnál nem régebbi szülői nyilatkozat, mely szerint a gyermeknek nincs semmilyen fertőző betegsége. Ezt a nyilatkozatot itt e-mailben (csatolva) mellékelem.

A szállás sátrakban lesz megoldva, amit a vezetők maguknak biztosítanak. A cserkészek és a kiscserkészek részére közös nagy sátrakat a csapatunk szokott biztosítani, azonban elképzelhető, hogy idén rendhagyó módon a vírus miatt kerülnünk kell a nagy sátrakban alvást. Erről hamarosan írunk még, de amennyiben ezt nem tudjuk elkerülni, akkor a cserkész és kiscserkész korosztálynak is kisebb sátrakban lesz a szállásuk, melyhez a családok segítségét kérjük, lévén, hogy csapatunknak csak nagy sátrai vannak. 


Ajánlott felszerelés nyári táborba
Táborhoz:
– a cserkészek és a vezetők számára saját sátor
– nagy hátizsák (50-80 literes, a pakoláshoz)
– kis hátizsák (20-35 literes-iskolatáska, egész napos programokhoz)
– hálózsák (lehetőleg meleg, ebben alszunk)
– polifoam (laticell/derékalj stb., ezen alszunk)
Ruházat:
– esőkabát
– cserkész egyenruha (ing, nyakkendő, nyakkendőgyűrű/gubacs)
– 10 db alsónemű
– 10 db zokni (ebből 3 db legyen vastagabb a túracipőhöz)
– legalább 8 db póló
– 3 db rövidnadrág,  2 db hosszúnadrág
– 2 db pulóver
– melegítő felső + alsó (éjszakára)
– fürdőruha – sapka/kalap (napsütés ellen)
Lábbeli:
– túracipő (bakancs, vagy lehetőleg magas szárú vízhatlan cipő)
– sportcipő (sportolásra alkalmas félcipő, tornacipő)
– szandál (ha nincs akkor papucs, megkönnyíti a fürdést és kevésbé mozgós programokon is jó)
Tisztálkodó szerek:
– törölköző (nagyméretű) – szappan vagy tusfürdő
– fogkefe, fogkrém
– papírzsebkendő
Étkezéshez:
– csajka (fém mélytányér, ha nincs akkor jó a műanyag is)
– kanál, kés, esetleg villa (mindenképpen fémből)
– bögre (fém, ha nincs akkor műanyag)
– kulacs (ha nincs akkor 1,5 literes PET palack)
– vászon “csajka-zsák” (étkészletet tárolására alkalmas bármi)
Szükség lehet:
– elemlámpa (esetleg fejlámpa, pót elem)
– bicska – szúnyogriasztó (legkevésbé fontos)
– biztosítótűk
– mosószappan (ha szeretnél a tábor felénél ruhákat mosni lavórban)
– szennyes tároló (vászonzsák, zacskó)
Ami feltétlen fontos:
– diák igazolvány
– TB kártya (elég a másolata)
– EÜ igazolás (3 napnál nem régebbi szülői nyilatkozat)
– személyes gyógyszerek (pl.: allergia, elleni)
– utazás napjára ebéd (néhány szendvics)
Tanácsok:
– a hátizsákba indulás előtt nem édesanyánk pakol, hanem mi
– a hátizsákba célszerű kategóriánként nejlon zacskóba csomagolni
– “nem egyedi megjelenésű” felszereléseket érdemes megjelölni, hogy tudjuk, hogy a miénk (minden olyat, amit könnyű összekeverni pl.: evőeszközök, fehérneműk stb.)
– költőpénz felesleges, hiszen nem lesz hol elkölteni
– mobiltelefont a tábor ideje alatt a cserkészek és az őrsvezetőik kikapcsolva tartják. A szülők bármikor elérhetik a tábor vezetőit. (Telefonszámokat majd egyeztetünk mindenkivel.)
– bejáratott túracipőben gyere
– ne a legújabb, legértékesebb ruhaneműket hozd
– ha esetleg fehérneműből, zokniból nincs elég akkor tábor közepénél lesz lehetőség mosni (ehhez szükség van mosószappanra)

JM!Zita

Nyári Tábor Tájékoztatás

Kedves Cserkészszülők! 

Szeptemberi tervünkhöz képest változik a nyári táborunk formája és helyszíne. Az utóbbi időben ugyan kedveztek a táboroztatásoknak a jogszabályi előírások változásai, ezek azonban még nem terjednek ki a mi nomád körülményeinkre. Ezért idén az eddigi alternatívánkat, a napközis táboroztatást szervezzük a gyerekeknek. 

Azt nagyon sajnáljuk, hogy az ottalvós élmények most nem kapnak hangsúlyt. Viszont jelen helyzetben, a nomád körülményekből adódó rizikófaktorok miatt ezt a megoldást tartom elég biztonságosnak a cserkészeink számára.  

A cserkész táborunk tagadhatatlanul minden évben az egyik legélménydúsabb programunk, s örömmel mondhatom, hogy bár a hagyományos kereteinken most változtatnunk szükséges, már sok ötlet áll készen ahhoz, hogy ebben a kivételes helyzetben (is) maradandó élmenyekre emlékezhessünk vissza. 

Táborunk időpontja: 2020 július 06. (hétfő)-12 (vasárnap)
Helyszín: Csobánka
Részletek: hamarosan

Jó Munkát!Balogh Zita
csapatparancsnok

Nyári tábor – Barát kúti-rét (Pilisszentlélek)

Az idei évben a Pilisi Cserkészkörzettel együtt (250 cserkész) megyünk közös táborozásra a Barát-kúti rétre,  Pilisszentlélek település mellé.  A cserkészek   a tábor teljes idején részt vesznek, vagyis július 7-től (szombat) július 15-ig (vasárnap) összesen kilenc napot töltenek majd lent.  A kiscserkészek a tábor közepétől, július 11-től szerdától lesznek majd velünk július 14-ig (szombat) estig.

Az eddigi megszokott rendhez képest a táborba történő jelentkezés papír alapon történik majd.

Időpont: 2018. július 7.  (szombat) – 2018. július 15. (vasárnap)
Előtábor: 2018. július 04. (szerda) – 2018. július 7. (szombat) csak vezetőknek és 18 életévüket betöltött cserkészeknek van rá lehetőségük
Táborhely: Pilisszentlélek, Barát kúti-rétek, (Komárom-Esztergom megye, Esztergomi járás)
Tábor díj cserkészeknek: 20.000 Ft
Tábor díj kiscserkészeknek: 10.000 Ft
Utazás cserkészeknek:  Találkozó: (2018. július 07) 8:00-kor Csobánka, Főtér. Onnan a cserkészek kigyalogolnak a pilisszentkereszti kereszteződéshez, majd 9:04-kor érkező busszal a Két bükkfa-nyeregig, ahonnan gyalog közelítik meg a táborhelyet (7 km) .
A hazautazás szervezés alatt
A kiscserkészek utazása autóval történik, amelyről az érintett szülök külön levélben kapnak tájékoztatást. A táborhely autóval Csobánkáról kényelmesen 25 perc, Pilisszentkeresztről 13 perc alatt megközelíthető.

A tábor részvételi díját a csapat bankszámlájára kérnénk elutalni:
MagNet Bank 16200010-10058152-00000000 

Amennyiben a tábor díja a családoknak gondot okoz, akkor keressenek, megpróbáljuk megoldani! Emiatt senki se maradjon otthon. Ha valaki a tábordíjon felül még esetleg hozzá tud valamivel járulni, akkor szintén keressenek meg, a segítséget előre is köszönjük.   

A tábor során a szülők és érdeklődők számára külön nyílt napot tartani nem fogunk, ellenben lesz lehetőség a tábor megtekintésére előre egyeztetett időpontban.

Több éve működő szokásunkhoz híven kérünk minden cserkészt, hogy a táborba egy üveg lekvárt, vagy mézet, vagy mogyorókrémet, hozzon le magával. Ezzel tudják segíteni/támogatni a tábori ellátmányt.

A TAJ kártyáról, személyigazolványról, diákigazolványról és egyéb kedvezményre jogosító kártyákról másolatot – kérjük – küldjenek le a cserkésszel a táborba. A 19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelet alapján minden 18. életévét be nem töltő gyermek táborozásához szükséges egy szülői nyilatkozat, mely szerint a gyermeknek nincs semmilyen fertőző betegsége. Ezt a nyilatkozatot személyesen vagy e-mailben mindenki részére eljuttatjuk.

A szállás sátrakban lesz megoldva, amit a a vezetők maguknak biztosítanak. A cserkészek és a kiscserkészek részére közös nagy sátrakat a csapatunk biztosít!

Ajánlott felszerelés nyári táborba
Táborhoz:
– a cserkészek és a vezetők számára saját sátor
– nagy hátizsák (50-80 literes, a pakoláshoz)
– kis hátizsák (20-35 literes-iskolatáska, egész napos programokhoz)
– hálózsák (lehetőleg meleg, ebben alszunk)
– polifoam (laticell/derékalj stb., ezen alszunk)
Ruházat:
– esőkabát
– cserkész egyenruha (ing, nyakkendő, nyakkendőgyűrű/gubacs)
– 10 db alsónemű
– 10 db zokni (ebből 3 db legyen vastagabb a túracipőhöz)
– legalább 8 db póló
– 3 db rövidnadrág,  2 db hosszúnadrág
– 2 db pulóver
– melegítő felső + alsó (éjszakára)
– fürdőruha – sapka/kalap (napsütés ellen)
Lábbeli:
– túracipő (bakancs, vagy lehetőleg magas szárú vízhatlan cipő)
– sportcipő (sportolásra alkalmas félcipő, tornacipő)
– szandál (ha nincs akkor papucs, megkönnyíti a fürdést és kevésbé mozgós programokon is jó)
Tisztálkodó szerek:
– törülköző (nagyméretű) – szappan vagy tusfürdő
– fogkefe, fogkrém
– papírzsebkendő
Étkezéshez:
– csajka (fém mélytányér, ha nincs akkor jó a műanyag is)
– kanál, kés, esetleg villa (mindenképpen fémből)
– bögre (fém, ha nincs akkor műanyag)
– kulacs (ha nincs akkor 1,5 literes PET palack)
– vászon „csajka-zsák” (étkészletet tárolására alkalmas bármi)
Szükség lehet:
– elemlámpa (esetleg fejlámpa, pót elem)
– bicska – szúnyogriasztó (legkevésbé fontos)
– biztosítótűk
– mosószappan (ha szeretnél a tábor felénél ruhákat mosni lavórban)
– szennyes tároló (vászonzsák, zacskó)
Ami feltétlen fontos:
– diák igazolvány
– TB kártya (elég a másolata)
– EÜ igazolás (3 napnál nem régebbi szülői nyilatkozat)
– tábordíj
– személyes gyógyszerek (pl.: allergia, elleni)
– utazás napjára ebéd (néhány szendvics)
Tanácsok:
– a hátizsákba indulás előtt nem édesanyánk pakol, hanem mi
– a hátizsákba célszerű kategóriánként nejlonzacskóba csomagolni
– „nem egyedi megjelenésű” felszereléseket érdemes megjelölni, hogy tudjuk, hogy a miénk (minden olyat, amit könnyű összekeverni pl.: evőeszközök, fehérneműk stb.)
– költőpénz felesleges, hiszen nem lesz hol elkölteni
– mobiltelefont a tábor ideje alatt a cserkészek és az őrsvezetőik kikapcsolva tartják. A szülők bármikor elérhetik a tábor vezetőit. (Telefonszámokat majd egyeztetünk mindenkivel.)
– bejáratott túracipőben gyere
– ne a legújabb, legértékesebb ruhaneműket hozd
– ha esetleg fehérneműből, zokniból nincs elég akkor tábor közepénél lesz lehetőség mosni (ehhez szükség van mosószappanra)






Sherwoodi cserkészek avagy tábori beszámoló

Két hete a cserkészeink elindultak Márianosztra mellé, hogy Robin Hood meghívásának eleget tegyenek, és  a saját falujukat képviselve harcoljanak a gonosz zsarnok uralkodójuk ellen. A 10 napos tábor alatt több próbán át kellett esniük a cserkészeknek is és a kiscserkészeknek is, hogy Robin Hood vagy Tuck barát mellé állhassanak majd a csatasorba és kiszabadíthassák fogságából Oroszlánszívű Richárdot.

A kaland mellett bőven volt ideje mindenkinek a helyi természettel megismerkedni, madárgyűrűzésen, ornitológiai előadáson, cserkész ismeretterjesztő foglalkozásokon részt venniük.  A bemutatókért köszönet Ambrus Bának a Szent András Általános Iskola biológia és földrajz szakos tanárának.

A kemény felkészülés (íjászat, méta, sport) meghozta a sikert, ugyanis hőn szeretett uralkodójukat sikerült kiszabadítani a fogságból egy óriási  számháborúval.

A lányoknak pedig a táborban Kéri Zsuzsi tanított megállás nélkül konyhai fortélyokat, így az sem volt meglepő, ha ebédre rétes került minden éhező szempár elé.

Reméljük minden cserkésznek, kiscserkésznek és a nyílt napon jelenlévő szülőnek tetszett a tábor! Találkozunk nemsokára, ősszel új programokkal!

Addig is Jó Munkát és jó pihenést!