Tábordíj befizetés, valamint családos nap

Kedves Szülők és Cserkészek! 

  • A tábor előtti utolsó leveleimet küldöm nektek a napokban, hiszen hamarosan itt a várva várt nyári táborunk időpontja. Köszönöm, hogy időt szántatok a várható jelenléttel és az étkezéssel kapcsolatos kérdőív kitöltésére! Konyhásaink a beérkezett válaszaitokat figyelembe véve állították össze a tábori ételeket. 


Családi nap a tábor ideje alatt: Szeretettel várunk minden 2020.szeptemberben csatlakozott kiscserkészt, családtagot testvért, szülőt és nagyszülőt július 17-én szombaton 09:00-17:00-ig a tábor helyszínére, aki betekintést szeretne nyerni, a tábori életünkbe, napjainkba.  Szentendre irányából a táborhelytől 3-4 kilométerre lévő sorompóig autóval is be lehet hajtani, a sorompó és a helyszín között pedig gyalogszerrel lehet folytatni az utat.

Emlékeztetőül írom, hogy a táborozáshoz feltétlen szükségesek a következők: 

  1. A tábor díj befizetése. A szervezéshez szükséges engedélyek, foglalások, eszközök, szerszámok, stb költségeit még a táborozás előtt szükséges rendeznünk, így kérek szépen mindenkit, aki még nem tette, július 03. szombat éjfélig utalja át az összeget csapatunk számlájára (bankszámlaszámMagNet Bank 16200010-10058152-00000000).
  2. Kitöltött jelentkezési lap leadása valamelyik vezetőnek. A napokban többetektől megkaptam e-mailen keresztül, amit elfogadunk, de nagyon fontos, hogy az eredeti példányt a cserkészek-kiscserkészek hozzák magukkal és .
  3. A TAJ kártyáról, személyi igazolványról, diákigazolványról és egyéb kedvezményre jogosító kártyákról másolatot – kérjük – küldjetek le a cserkésszel a táborba.
  4. Minden 18 év alatti gyermek táborozásához szükséges egy három napnál nem régebbi szülői nyilatkozat, mely szerint a gyermeknek nincs semmilyen fertőző betegsége. Tehát ezt a táborba érkezés előtt max 3 nappal korábban lehet kitölteni, hiszen aktuális egészségügyi állapotra vonatkozik ez a nyilatkozat, melyet beszedünk a gyermekektől a táborozás első napján.

.

Időpont cserkészeknek: 2021. július 10.  (szombat) – 2021. július 19. (hétfő)
Időpont kiscserkészeknek: 2021. július 14. (szerda) – 2021. július 17. (szombat)
Időpont a szülőknek és a legkisebb kiscserkészeinknek, akik szeptemberben csatlakoztak hozzánk: 2021. július 17. (szombat) 09:00-17:00-ig.
Előtábor: 2021. július 07. (szerda) – 2021. július 10. (szombat) csak vezetőknek és a 18 életévüket betöltött cserkészeknek van rá lehetőségük
Táborhely: Pilisszentlászló, Bányász úti-rét ( A táborhely koordinátái: 47°42’18.3″N 18°58’48.4″E , 47.705071, 18.980114 ) 
Tábordíj cserkészeknek: 20.000 Ft
Tábordíj kiscserkészeknek: 10.000 Ft
Utazás:  szervezés alatt…
Jelentkezés: 2021. június 20-ig (vasárnap)  a tábor díj banki átutalásával, melynek megjegyzésében kérjük feltüntetni a cserkész nevét (bankszámlaszám: MagNet Bank 16200010-10058152-00000000), valamint a jelentkezési lap leadásával (őrsvezetőnek)

Amennyiben a tábor díja valakinek gondot okoz, akkor keressen engem, megpróbáljuk megoldani! Emiatt senki ne maradjon otthon. Ha valaki a tábor díjon felül még esetleg hozzá tud valamivel járulni, akkor szintén keressenek meg, a segítséget előre is köszönjük. Több éve működő szokásunkhoz híven kérünk minden cserkészt, hogy a táborba egy üveg lekvárt, vagy mézet, vagy mogyorókrémet, hozzon le magával. Ezzel tudják segíteni/támogatni a tábori ellátmányt. A tábor során a legkisebbek és a szülők számára szeretnénk nyílt napot tartani, hogy betekinthessenek a nomád cserkésztáborok rejtelmeibe. Erről részleteket hamarosan..
 A TAJ kártyáról, személyi igazolványról, diákigazolványról és egyéb kedvezményre jogosító kártyákról másolatot – kérjük – küldjenek le a cserkésszel a táborba. A 19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelet alapján minden 18. életévét be nem töltő gyermek táborozásához szükséges egy 3 napnál nem régebbi szülői nyilatkozat, mely szerint a gyermeknek nincs semmilyen fertőző betegsége. Ezt a nyilatkozatot itt e-mailben (csatolva) mellékelem.

A szállás sátrakban lesz megoldva, amit a vezetők maguknak biztosítanak. A cserkészek és a kiscserkészek részére közös nagy sátrakat a csapatunk szokott biztosítani, azonban elképzelhető, hogy idén rendhagyó módon a vírus miatt kerülnünk kell a nagy sátrakban alvást. Erről hamarosan írunk még, de amennyiben ezt nem tudjuk elkerülni, akkor a cserkész és kiscserkész korosztálynak is kisebb sátrakban lesz a szállásuk, melyhez a családok segítségét kérjük, lévén, hogy csapatunknak csak nagy sátrai vannak. 


Ajánlott felszerelés nyári táborba
Táborhoz:
– a cserkészek és a vezetők számára saját sátor
– nagy hátizsák (50-80 literes, a pakoláshoz)
– kis hátizsák (20-35 literes-iskolatáska, egész napos programokhoz)
– hálózsák (lehetőleg meleg, ebben alszunk)
– polifoam (laticell/derékalj stb., ezen alszunk)
Ruházat:
– esőkabát
– cserkész egyenruha (ing, nyakkendő, nyakkendőgyűrű/gubacs)
– 10 db alsónemű
– 10 db zokni (ebből 3 db legyen vastagabb a túracipőhöz)
– legalább 8 db póló
– 3 db rövidnadrág,  2 db hosszúnadrág
– 2 db pulóver
– melegítő felső + alsó (éjszakára)
– fürdőruha – sapka/kalap (napsütés ellen)
Lábbeli:
– túracipő (bakancs, vagy lehetőleg magas szárú vízhatlan cipő)
– sportcipő (sportolásra alkalmas félcipő, tornacipő)
– szandál (ha nincs akkor papucs, megkönnyíti a fürdést és kevésbé mozgós programokon is jó)
Tisztálkodó szerek:
– törölköző (nagyméretű) – szappan vagy tusfürdő
– fogkefe, fogkrém
– papírzsebkendő
Étkezéshez:
– csajka (fém mélytányér, ha nincs akkor jó a műanyag is)
– kanál, kés, esetleg villa (mindenképpen fémből)
– bögre (fém, ha nincs akkor műanyag)
– kulacs (ha nincs akkor 1,5 literes PET palack)
– vászon “csajka-zsák” (étkészletet tárolására alkalmas bármi)
Szükség lehet:
– elemlámpa (esetleg fejlámpa, pót elem)
– bicska – szúnyogriasztó (legkevésbé fontos)
– biztosítótűk
– mosószappan (ha szeretnél a tábor felénél ruhákat mosni lavórban)
– szennyes tároló (vászonzsák, zacskó)
Ami feltétlen fontos:
– diák igazolvány
– TB kártya (elég a másolata)
– EÜ igazolás (3 napnál nem régebbi szülői nyilatkozat)
– személyes gyógyszerek (pl.: allergia, elleni)
– utazás napjára ebéd (néhány szendvics)
Tanácsok:
– a hátizsákba indulás előtt nem édesanyánk pakol, hanem mi
– a hátizsákba célszerű kategóriánként nejlon zacskóba csomagolni
– “nem egyedi megjelenésű” felszereléseket érdemes megjelölni, hogy tudjuk, hogy a miénk (minden olyat, amit könnyű összekeverni pl.: evőeszközök, fehérneműk stb.)
– költőpénz felesleges, hiszen nem lesz hol elkölteni
– mobiltelefont a tábor ideje alatt a cserkészek és az őrsvezetőik kikapcsolva tartják. A szülők bármikor elérhetik a tábor vezetőit. (Telefonszámokat majd egyeztetünk mindenkivel.)
– bejáratott túracipőben gyere
– ne a legújabb, legértékesebb ruhaneműket hozd
– ha esetleg fehérneműből, zokniból nincs elég akkor tábor közepénél lesz lehetőség mosni (ehhez szükség van mosószappanra)

JM!Zita

Törzsi fiak és leányok! (Táborba hívó levél)

Kedves Szülők és Cserkészek!
Az idei évben Pilisszentlászló település mellé a Bányász úti-rét táborhelyre megyünk csapatos táborozásra. A cserkészek a tábor teljes idején részt vesznek, vagyis július 10-től (szombat) július 19-ig (hétfő). A kiscserkészek a tábor közepétől, július 14-től (szerda) lesznek majd velünk július 17-ig (szombat). A táborba történő jelentkezés a korábbi évekhez hasonlóan papír alapon, valamint a tábordíj összegének utalásával történik.


Időpont: 2021. július 10.  (szombat) – 2021. július 19. (hétfő)Előtábor: 2021. július 07. (szerda) – 2021. július 10. (szombat) csak vezetőknek és a 18 életévüket betöltött cserkészeknek van rá lehetőségük
Táborhely: Pilisszentlászló, Bányász úti-rét ( A táborhely koordinátái: 47°42’18.3″N 18°58’48.4″E , 47.705071, 18.980114 ) Tábor díj cserkészeknek: 20.000 Ft
Tábor díj kiscserkészeknek: 10.000 Ft
Utazás:  szervezés alatt…

Várható jelenlét és étkezési adatok: 2021. május 23-ig  (vasárnap) kérjük, töltsétek ki az alábbi kérdőívet, melynek köszönhetően a konyhások és a programszervezők a beérkező válaszaitoknak megfelelően szervezhetik tovább a tábor részleteit: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSedHYQha-A2-p-iLK-it_wnQ1iXQinFwqxYl6hglSVBnaixnw/viewform?vc=0&c=0&w=1&flr=0

Jelentkezés: 2021. június 20-ig (vasárnap)  a tábor díj banki átutalásával, melynek megjegyzésében kérjük feltüntetni a cserkész nevét (bankszámlaszámMagNet Bank 16200010-10058152-00000000), valamint a jelentkezési lap leadásával (őrsvezetőnek)


Amennyiben a tábor díja valakinek gondot okoz, akkor keressen engem, megpróbáljuk megoldani! Emiatt senki ne maradjon otthon. Ha valaki a tábor díjon felül még esetleg hozzá tud valamivel járulni, akkor szintén keressenek meg, a segítséget előre is köszönjük. Több éve működő szokásunkhoz híven kérünk minden cserkészt, hogy a táborba egy üveg lekvárt, vagy mézet, vagy mogyorókrémet, hozzon le magával. Ezzel tudják segíteni/támogatni a tábori ellátmányt. A tábor során a legkisebbek és a szülők számára szeretnénk nyílt napot tartani, hogy betekinthessenek a nomád cserkésztáborok rejtelmeibe. Erről részleteket hamarosan..


 A TAJ kártyáról, személyi igazolványról, diákigazolványról és egyéb kedvezményre jogosító kártyákról másolatot – kérjük – küldjenek le a cserkésszel a táborba. A 19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelet alapján minden 18. életévét be nem töltő gyermek táborozásához szükséges egy 3 napnál nem régebbi szülői nyilatkozat, mely szerint a gyermeknek nincs semmilyen fertőző betegsége. Ezt a nyilatkozatot itt e-mailben (csatolva) mellékelem.

A szállás sátrakban lesz megoldva, amit a vezetők maguknak biztosítanak. A cserkészek és a kiscserkészek részére közös nagy sátrakat a csapatunk szokott biztosítani, azonban elképzelhető, hogy idén rendhagyó módon a vírus miatt kerülnünk kell a nagy sátrakban alvást. Erről hamarosan írunk még, de amennyiben ezt nem tudjuk elkerülni, akkor a cserkész és kiscserkész korosztálynak is kisebb sátrakban lesz a szállásuk, melyhez a családok segítségét kérjük, lévén, hogy csapatunknak csak nagy sátrai vannak. 

Ajánlott felszerelés nyári táborba
Táborhoz:
– a cserkészek és a vezetők számára saját sátor
– nagy hátizsák (50-80 literes, a pakoláshoz)
– kis hátizsák (20-35 literes-iskolatáska, egész napos programokhoz)
– hálózsák (lehetőleg meleg, ebben alszunk)
– polifoam (laticell/derékalj stb., ezen alszunk)
Ruházat:
– esőkabát
– cserkész egyenruha (ing, nyakkendő, nyakkendőgyűrű/gubacs)
– 10 db alsónemű
– 10 db zokni (ebből 3 db legyen vastagabb a túracipőhöz)
– legalább 8 db póló
– 3 db rövidnadrág,  2 db hosszúnadrág
– 2 db pulóver
– melegítő felső + alsó (éjszakára)
– fürdőruha – sapka/kalap (napsütés ellen)
Lábbeli:
– túracipő (bakancs, vagy lehetőleg magas szárú vízhatlan cipő)
– sportcipő (sportolásra alkalmas félcipő, tornacipő)
– szandál (ha nincs akkor papucs, megkönnyíti a fürdést és kevésbé mozgós programokon is jó)
Tisztálkodó szerek:
– törölköző (nagyméretű) – szappan vagy tusfürdő
– fogkefe, fogkrém
– papírzsebkendő
Étkezéshez:
– csajka (fém mélytányér, ha nincs akkor jó a műanyag is)
– kanál, kés, esetleg villa (mindenképpen fémből)
– bögre (fém, ha nincs akkor műanyag)
– kulacs (ha nincs akkor 1,5 literes PET palack)
– vászon “csajka-zsák” (étkészletet tárolására alkalmas bármi)
Szükség lehet:
– elemlámpa (esetleg fejlámpa, pót elem)
– bicska – szúnyogriasztó (legkevésbé fontos)
– biztosítótűk
– mosószappan (ha szeretnél a tábor felénél ruhákat mosni lavórban)
– szennyes tároló (vászonzsák, zacskó)
Ami feltétlen fontos:
– diák igazolvány
– TB kártya (elég a másolata)
– EÜ igazolás (3 napnál nem régebbi szülői nyilatkozat)
– személyes gyógyszerek (pl.: allergia, elleni)
– utazás napjára ebéd (néhány szendvics)
Tanácsok:
– a hátizsákba indulás előtt nem édesanyánk pakol, hanem mi
– a hátizsákba célszerű kategóriánként nejlon zacskóba csomagolni
– “nem egyedi megjelenésű” felszereléseket érdemes megjelölni, hogy tudjuk, hogy a miénk (minden olyat, amit könnyű összekeverni pl.: evőeszközök, fehérneműk stb.)
– költőpénz felesleges, hiszen nem lesz hol elkölteni
– mobiltelefont a tábor ideje alatt a cserkészek és az őrsvezetőik kikapcsolva tartják. A szülők bármikor elérhetik a tábor vezetőit. (Telefonszámokat majd egyeztetünk mindenkivel.)
– bejáratott túracipőben gyere
– ne a legújabb, legértékesebb ruhaneműket hozd
– ha esetleg fehérneműből, zokniból nincs elég akkor tábor közepénél lesz lehetőség mosni (ehhez szükség van mosószappanra)

JM!

Nagypénteki keresztút

Kedves Cserkészek!

Mindenkit buzdítunk, és szívből ajánljuk mindenkinek, hogy induljon el a mai nap folyamán! Ahogy korábban írtuk, a Berda-pihenőnél indul a keresztút az első állomással és fent az Oszolyon végződik az utolsó állomással. A képek alatti linkre kattintva pedig megleshetitek a többit is, így könnyen megtaláljátok majd az erdőben is.


Áldott, csendes napot kívánunk nektek szeretettel: A vezetők

⚜️

NAGYPÉNTEKI KERESZTÚT

Kedves Mindenki, kedves elcsendesedni vágyók!

Szeretettel hívunk idén is a hagyományos nagypénteki keresztútra, amelyet immáron több éve a helyi fiataloknak és templomi közösségünk tagjainak szervezzük, ahol fáklyákkal és gyertyákkal feltúrázhatunk a falu feletti hegyre (Oszolyra), miközben Jézus szenvedéstörténetének felelevenítjük. Idén azonban egymás és családtagjaink egészségének, biztonságának érdekében más keretek közé szerveztük a programot. A szokásos esti keresztút helyett most minden lelki elcsendesedésre vágyónak nem csak este, hanem egész nap, reggel 8:00-tól este 19:30-ig lesz lehetősége végigjárni az utat annak érdekében, hogy elkerüljük a több háztartásból érkezők egy időben, egy tömegként való mozgását. 

A keresztút a Berda-pihenőtől indul, és fent az Oszoly-csúcson, a kettős keresztnél ér véget. Cserkészeink pénteken kora reggel helyezik ki ezen az útvonalon jól láthatóan az állomásokat, melyeken olvashatjátok majd Jézus utolsó fájdalommal teli útjának elmélkedéseit.


Kérünk mindenkit, ha torlódás alakulna ki  egy állomásnál -ami természetesen könnyen előfordulhat-, türelemmel várjuk meg ameddig a korábbi család tovább halad az adott állomástól, csak az után lépjünk az állomáshoz, amikor már más háztartásból való személy nem tartózkodik ott.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Jó Munkát!