Nyári Tábor 2017. július 09-18 Márianosztra (Misa-réti-völgy)

Táborba hívó levél

 Kedves Cimborák (cserkészek) és Kis-cimborák (kiscserkészek)!

    Tovább nem várhatunk! Itt az idő, hogy összegyűjtsük erőnket, tudásunkat és visszaállítsuk a régi rendet. Nem tűrhetjük tovább, hogy míg igaz királyunk, Oroszlánszívű Richárd a Szentföldön harcol, addig gonosz öccse, János herceg kifosztja az országot, és megalázza Nottingham népét.
Leghűségesebb cimboráimmal már megesküdtünk, hogy küzdeni fogunk a zsarnokság ellen. Nem engedjük, hogy a dölyfös urak a népet sanyargassák. A bujdosók nevében megígértem az embereknek, hogy megvédjük őket.
Bizonyosan hallottatok már rólam. Tudjátok, hogy megtréfáltam párszor a városbírót és az apát urat. Sok pénzt és kincset zsákmányoltam a normannoktól és embereiktől. Ezekből segítem a szegényeket.
Otthonunk a sherwoodi erdő. Nem élünk fényes pompában, de annál vidámabban és annál nagyobb szeretetben. Az eddigi kalandjaink miatt vérdíjat tűztek ki a fejemre, és bizony már Little John és Much cimboráiméra is.
De elég is a sok beszédből, a lényegre térek. Eljutott hozzám a hír, hogy Ti a messzi Duna folyam partján már megvívtatok sok ellenséggel. Ismeritek az erdőt, és nem riadtok vissza, ha a gonosz szeme közé kell nézni. Pont ilyen emberekre van szükségem. Meghívlak Titeket a sherwoodi erdőbe, hogy segítsetek az itteni elnyomottakon. Remélem, elfogadjátok hívásomat. Ha jöttök, titokban tegyétek. Senki meg nem tudhatja, hogy mi járatban vagytok. Ellenőrizzétek azt az embert is, akitől e levelet kaptátok. Legjobb futáraimtól kell megkapjátok. Ha valóban ők azok, tudják, hogy a sherwoodi erdőn belül merre keressetek. Velük gyertek. Ezen esztendő július havának 09. napján érkezzetek. Ha minden a terveim szerint halad, 10 nap alatt megmutatjuk Nottinghamnek, hogy él az igazság, és azt nem lehet elnyomni. Július 18. napján hazatérhettek otthonaitokba. Az utazás részleteit futáraimtól tudják meg azok, akik elfogadják meghívásom.
  A
kis-cimboráinkat csak ezen esztendő július havának 11- napjától várjuk 16-ik napjáig. Nektek ezen öt nap alatt kell majd megvívni harcotokat az igazságért!
Az utazás és az itteni ellátásotok érdekében 20.000,00 aranyat küldjetek nekem fejenként. Kivétel a kis cimboráknak, nektek csak fejenként 12.000,00 arany lesz.

      Mifelénk az a szokás, hogy egy ilyen nagy utazás, és főleg nagy kalandok előtt mindenki beszél atyjával, anyjával. Elmeséli, mire vállalkozik, és szülői áldását kéri útjára. Kérlek titeket, tegyétek meg ezt Ti is, és amennyiben szüleitek elfogadják, hogy ti harcba szálljatok, akkor töltsék ki a jelentkezési ívet és a fenti összegű aranyat utalják el legkésőbb ez év június hó 01-ig a MagNet Bank 16200010-10058152-00000000 bankszámlaszámra.

     Aki ezeket elfogadva csatlakozna hozzám, gondolja át jól, mit hoz a hosszú útra. Itt mi sátrakban lakunk, és ilyen hellyel tudunk szolgálni vendégeink számára is. Mindenki csak annyi csomagot hozzon, mit a hátára tud venni egy nagy hátizsákban. Öltözéketek a következőkből álljon: esőkabát, cserkész egyenruha (ing, nyakkendő, nyakkendőgyűrű/gubacs), 10 db alsónemű, 10 db zokni (ebből 3 db legyen vastagabb a túracipőhöz), legalább 8 db póló, 3 db rövidnadrág, 2 db hosszúnadrág, 2 db pulóver, melegítő felső és alsó (éjszakára), fürdőruha, sapka/kalap (napsütés ellen). Túracipő (bakancs, vagy lehetőleg magas szárú vízhatlan cipő), sportcipő (sportolásra alkalmas félcipő, tornacipő), szandál (ha nincs akkor papucs, megkönnyíti a fürdést és kevésbé mozgós programokon is jó)
Szükségetek lesz még a következőkre: polifoam, hálózsák, elemlámpa tartalék elemmel, gyertya és gyufa, spárga, tű és cérna, papír és toll, diákigazolvány, TAJ-kártya, személyigazolvány és egyéb kedvezményre jogosító igazolványok fénymásolata. Étkezéshez: csajka (fém mélytányér, ha nincs akkor jó a műanyag is), kanál, kés, esetleg villa (mindenképpen fémből), bögre (fém, ha nincs akkor műanyag), kulacs, vászon „csajka-zsák” (étkészletet tárolására alkalmas bármi), egy csupor házi lekvár. Tisztálkodáshoz: törülköző, fogkefe és fogkrém, szappan és sampon, fésű, mosószer, papír zsebkendő, WC-papír, sebtapasz.
Fontos még, hogy a rejtekhelyünk felfedése mindannyiunk vesztét jelentené. Ezért mindenféle zajkeltő szerkezet (pl. walkman, mobiltelefon, rádió) a tábor elején kincstárunkba bevételeztetik és onnan a tábor végén kiadatik. Emiatt érdemesebb el sem hozni ezen tárgyakat.
De nem jöhet akárki. Még jól gondoljátok meg, nehogy hiába fáradozzatok. Csak az jöhet, aki elfogadja törvényeinket. Olvassátok:

  1. Harc a szegény nép elnyomói ellen!
  2. Béke azon lovagoknak, akik a szegényeket nem sanyargatják!
  3. A harcot sosem adom fel!
  4. Jaj annak, aki a szegény embert és gyengébb nemet bántja!
  5. Megvédem a szegényt és az árvát!
  6. Hű maradok Oroszlánszívű Richárdhoz, Anglia királyához.

 Ha Richárd király visszatér, visszaáll a rend is, de ha nem teszünk valamit, addigra kirabolják az egész országot. Várlak hát benneteket.

Sherwood, A.D. 1195. február havának 01. napja
Robin Hood

Jelentkezési űrlap a nyári cserkésztáborba.

A CSERKÉSZEK és KISCSERKÉSZEK részére minden kérdésre kérnénk a válasz megadását. A FELNŐTT CSERKÉSZEKTŐL és tábor nyílt napjaira érkező VENDÉGEINKTŐL csak a kötelezően kitöltendő kérdések megválaszolását kérjük.

A táborba történt jelentkezés a megadott határidőig történő tábordíj kifizetéssel véglegesítődik!

Vélemény, hozzászólás?