Események a táborból ahogyan láttuk, vagy átéltük. Mind a cserkészek, mind a vezetők szemszögéből.
Portya a vezetők szemével…
Kedd este a táborhelyen már mindenki az éjszakára készült: sok-sok alvás kellett és az állomások előkészítése.
Éjfélkor találkoztunk a megbeszélt helyen az őrsvezetőkkel, majd felmentünk a Drégelyvárhoz, ahol a Búbosvér törzs legmélyebb álmát aludta. Még nem tudták, mi vár rájuk. (De mi se tudtuk.)
Egy, a várhoz közeli padra lepakoltuk a cuccokat, gyorsan megírtuk a levelet a gyerekeknek, hogy mi lesz a reggeli feladat. Elhelyeztük nekik a reggeli ételt-italt a Drégelyvár tetején, majd jött a nagy feladat: valahogy oda kell csempészni hozzájuk a levelet úgy, hogy ne vegyék észre. Egy borztámadástól eltekintve ezt is zökkenőmentesen letudtuk.
1:20-kor, az éjszaka sötétjében Matyi, Kinga és én nekivágtunk az útvonal kijelölésének. Nehéz volt megállapítani, hogy mennyit mentünk az előző útjelzéseink óta, ezért igencsak közelire sikeredtek a kirakott útbaigazítások.
Nem messze a vártól, amikor már azt hittük, kilométereket mentünk (valójában csak másfelet), Kinga szólt, hogy rakjuk le a WC-papíros állomást. Ásás közben reccsent egyet az ásónk, így a tervezett 5 gödör helyett csupán egyet ástunk meg. Otthagytuk az ásót, reménykedve, hogy olyan korán úgysem fogja senki elvinni.
Túljutottunk 2 emelkedőn, és már igencsak ideje volt megtalálni a lefele vezető utat, de ugyebár sötétben… Csak a tájolónkra hagyatkozhattunk. A türelmetlenségnek hála, a második úton (ami nagyjából jó irányba vezetett) lekanyarodtunk és hosszas séta után kiértünk az aszfaltútra, ahonnan már nem mentünk vissza a táborhelyre, hanem ismét a vár felé vettük utunkat.
3:30-ra vissza is értünk a hegy lábához, és mivel Matyi mindenképpen meg szerette volna nézni a napfelkeltét (amiről videó is készült), felmásztunk a várhoz. 5 óra KÖRÜL Kingával úgy döntöttünk, elszundítunk egy órára. Beállítottuk az ébresztőt, Matyi is elszenderedett végül 1-2 percre… És az ő hangjára riadtunk fel: „Keljetek, keljetek, itt van Bálint!”
Többet nem kellett mondani, rohantunk le a várból, egészen egy kilométerrel odébb. 7 óra körül túl nagynak tartottuk a csendet. Kingával úgy határoztunk, visszamegyünk a várba, reménykedtünk, hogy nem látogatják meg újra. Matyi a WC-papíros állomáshoz ment búvóhelyet keresni magának.
Kinga a fal tövében várt, én pedig felmentem a vár tetejébe. Hosszú percekig nyugalom volt, ám akkor felbukkantak a várfoglalást játszó fiúk. Pontosan 7:50-kor. Már reménykedtem, hogy sikerül észrevétlennek maradnom, de mégiscsak hárman voltak, így azt mondtam nekik, induljanak most, és ne mondják meg a lányoknak, hogy láttak engem.
Futottam le Kingához, új búvóhelyet kerestünk, majd lassan elkezdtük követni az útjára induló kis csapatot. Nem sokkal a WC-papíros állomás előtt szembejött nekünk egy gombász néni, akinél egy igencsak ismerős ásó volt (közben hallottuk, hogy a cserkészek már elkezdték megoldani a feladatot). Mint kiderült, a néni pár méterrel odébb találta, és megtetszett neki. Mire visszakértük tőle, és eldöntöttük, hogy a cserkészek után fogjuk dobni, addigra ők már hangos „Itt nincs is ásó!” kiáltásokkal odébbálltak.
Az ásót az út közepére raktuk, gyorsan egy gyülekező sípjelet fújtam, és elbújtunk. Annyira, hogy csak hallottuk a történéseket. És mintha olyasmit hallottunk volna, hogy elkezdték felásni az utat. Bár mire visszaértünk, ennek nem láttuk jelét.
9 órakor már annál az útnál jártak, ahol le kellett térniük, hogy kijussanak az aszfaltra. Gondolkodtunk, hogy mi legyen, így túl hamar vissza fognak érni. Jött az isteni szikra: hívjuk őket megint vissza. Kötelező tízórai szünetet rendeltünk el nekik. Minimum húsz perceset, hogy mi is meg tudjuk tömni a pocakunkat.
Fél 10 körül össze is szedelődzködtek, ám még mindig túl korán értek volna vissza… Tehát visszahívtuk őket egy kis játékra és népdaléneklésre. Eleinte csodálkoztunk, hogy a fiúk hangosabban énekeltek. Aztán végül kiderült, hogy azért, mert minden nehéz dolgot a lányok cipeltek.
Szépen és rendben haladt tovább minden, ám mikor kiértünk az aszfalt útra, vissza kellett kapnunk a tájolónkat. Megint sípolásra volt szükség. Arra nem számítottam, hogy csak Bencét küldik vissza, és ő pont a csalánost fogja vizslatni, miközben megnézi, hogy mit szeretnénk tőle már megint… Szóval hosszas bujkálás után lebuktunk. Azaz Matyi és Kinga ügyesek voltak, ők jól rejtőztek.
A táborhelyre visszaérve jót mosolyogtunk a cserkészek előadásán, hogy mik történtek velük („Láttam hajnalban 3 csövest a várban!” – Bálint). A tábortűznél elmondtuk nekik az igazat. Már csak a döbbent tekintetük miatt megérte.
Írta: F.F.P.