Táncverseny a XVIII. Országos Cserkészbálon

Kedves vállalkozó kedvű cserkészek!
A 2012. február 11-én megrendezésre kerülő Cserkészbálon egy új kezdeményezést szeretnénk indítani.

Az a sejtésünk, hogy igen sok kósza- és vándor-korosztályú cserkész táncol rendszeresen, vagy szeretne ilyesmihez csatlakozni. Szeretnénk, ha a csapatok összefognák az ilyen érdeklődéssel rendelkező tagjaikat, továbbá hogy a közös produkció lehetősége serkentőleg hathasson rájuk A Bál szervezőivel szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy az így összeálló társaságok megmutathassák tudásukat, és összemérhessék munkájuk eredményét más, cserkész-körökből kiemelkedő alkalmi vagy profi tánckarokkal. Várjuk tehát azon csapatok jelentkezését, akik szívesen készülnének tánckoreográfiával a Bálra.

Az este során táncverseny keretében kerülnek bemutatásra a produkciók, melyek minőségét szakmai zsűri értékeli. Lehetőségeink szerint igykeszünk díjazni a produkciókat.
A koreográfiák a következő paramétereknek kell, hogy megfeleljenek:
– legalább 4 pár, vagy 8 cserkész szerepel bennük
– 2-4 perc hosszúságúak
– a Bál házirendjének megfelelően 16+ éves cserkészek részvételét várjuk.
– a Gimnázium Dísztermében történő előadásra alkalmasnak kell lenniük.

A koreográfia stílusának és zenéjének meghatározása az előadók/alkotók feladata, ezzel kapcsoaltban nem kívánunk megkötést tenni.
A jelentkezés határideje: dec. 24. A jelentkezés módja: a csapatból 1 ember, aki vállalja az összekötői feladatokat a Bál szervező felé, töltse ki az alábbi form-ot:
https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dHJDX1p4dVpvR2xfQlI0OWNXMmJEV1E6MQ

Kérdéseiteket, meglátásaitokat örömmel fogadjuk!

Vélemény, hozzászólás?